2016. május 3., kedd

夢 - Yume... (2. fejezet)

Reggel kimásztam nagy nehezen az ágyból. A szemeim karikásak voltak, kis lila foltok ültek a sarkában és kicsit piros is volt a szemem. Este alig aludtam valamit, egész este az álmomon agyaltam és féltem vissza aludni, hogy újra azt álmodom, vagy gyorsan itt lesz a másnap. De nem bírtam sokáig, és a kimerültségben elnyomott az álom. A fürdőben levettem izzadt pizsamám és beálltam a hideg víz alá. Arcomat a zuhanyrózsa felé fordítottam, és csak bámultam. A hideg víz gyorsan lehűtött és felfrissített. Már nem éreztem a nyomást a fejemen, ami kelés után vissza akar rántani az ágyba. És lemosta az izzadságom, amit tegnap termeltem. Vajon álmomban Ranmaru volt az az oroszlán? Gondolkoztam, és közben a tusfürdővel kezdtem magam bekenni. Lassan habosodott. A hasamon még mindig ott volt a paktum pecsétje. Miután végeztem, rendbe tettem a fejemen a madárfészket. Egy kevés alapozót és korrektort kentem magamra, hogy mégse úgy nézzek ki, mint egy hulla. Egy kevés fekete szemceruza az alsó vízvonalamra, és mentem is felöltözni. Egy világos, türkizkék szaténfarmert húztam fel, és egy kicsit bő fehér pólót. Végül egy szürke mellényt is felvettem. A bejárati ajtóban még gyorsan belenéztem a tükörbe, hogy minden rendben van-e. Mintha randira mennék, pedig csak egy napot töltök el Ranmaruval. Bár a tegnapi veszekedésünk után, vagyis a kirohanása után, nem voltam teljesen biztos, hogy tényleg eljön, vagy csak szívat most, hogy tudja mi is a szitu...
A lift lassan haladt lefelé, mert többen is beszálltak. A sarokban meghúztam magam, és figyeltem a be- és kiszálló embereket. Lent, a földszinten én léptem ki utoljára a liftből. Mit is csinálunk ma? - gondolkoztam. Elmegyünk reggelizni, aztán vissza a szomszédos szigetre. Lehet, munkát is kellene keresnem. Miközben ezen törtem a fejem, ki is értem az épületből. A nap kegyetlenül sütött, bár még csak tavasz eleje volt, majd kiégett a retinám. A ház körüli parkosított részen minden fa virágba borult, és szenvedélyesen nyújtóztak a napsugarak felé. Becsuktam a szemem és szippantottam egyet a friss levegőből, ami egy csipetnyi sós levegővel és virágillattal volt meghintve. A parkban bestiák és emberek sétáltak, legalábbis a kézen fogva sétáló párok azt a benyomást keltették. Át slisszantam a túloldalra, és leültem az egyik cseresznyefa árnyékába. Úgy öt percet ülhettem, mikor a sarkon észrevettem Ranmaru alakját, ami láthatóan felém sétált. Egy fekete bőrkabát volt rajta, aminek az ujja fel volt tűrve a könyökéig és fekete ing, aminek három gombja is ki volt gombolva. Fel is pattantam, amint megláttam. A haja egy kicsit be volt lőve, ami olyan jól állt neki, és arany szemein megcsillant a fény. Zsebre tett kézzel ért elém.
- Reggelt - mondta gúnyos hangon. Kicsit örültem, hogy mégsem vágott át, de egyszerre féltem is, és izgultam, hogy vajon most, ezután sem fog bántani, vagy titkol valamit. A gúnyos hangvételén nem sértődtem meg.
- Neked is. Szép napunk van nem igaz? - kérdeztem és közelebb léptem. A közeledésem kicsit elbizonytalanította, de arany szemei gyorsan villantak.
- Igen - mondta, majd elindult, én meg mint a szófogadó kutyus, követtem a balján. - Éhes vagy? - kérdezte közömbösen, és a belvárosban lévő éttermek bódéit kémlelte.
- Hát egy kicsit. - néztem rá fel mosolyogva. Nyugtázta a mosolyom, és elindult az egyik étterem felé, én meg, fogva a jelzését, ide megyünk, követem. Az étterem kis teraszos résszel büszkélkedett, aminek a szélén foglaltunk helyet. Kényelmes faszék volt. A pincérfiú alacsony volt, nagy szemüvege viccesen lógott az órán. Ranmaru arany pillantásától viszont úgy megrezzent, mint az őszi szélben a falevél. Haját elsöpörte a szeme elől, és ajkai szóra nyíltak.
- Mivel szolgálhatok ezen a szép reggelen? - nézett segítségkérően rám, és visszamosolyogtam rá, amitől kicsit megnyugodott.
- Egy omlettet kérek és teát. - mondtam aztán Ranmarura néztem.
- Én rizsfelfújtat kérek szederlekvárral és egy kávét cukor és tej nélkül. - mondta hidegen, és a pincérfiú odébbállt. A kezemmel kis köröket írtam le az üvegasztalon, és közben Ranmaru kezét néztem. Ő, nem is tudom, mit figyelt, de mikor felnéztem arany pillantása rám villant. Ujjaival türelmetlenül kopogtatott. Ez a csend egyszerre volt kellemes és idegesítő, szerintem mindkettőnknek. Mögöttem három nő hangos nevetése csengett fel. Reggeli traccspartit tartottak, és a vörös göndör azon nevetett, hogy tegnap este a fekete egyenes hajú pórul járt egy pasival, akit a szomszédos sziget egyik szórakozóhelyén szedett fel.
- Hova szeretnél ma menni? - kérdezte Ranmaru a tekintetem fürkészve. Közben észrevettem, hogy a pincérfiú elém teszi az omlettem és a teámat.
- Hát, tegnap úgy volt, hogy elviszel a szomszédos szigetre bevásárolni. - mondtam, és beleszürcsöltem a meleg zöldteába. Kicsit keserű volt, de finom. Mikor újból felnéztem rá, már evett. Semmi komment? Na mindegy, akkor ez egy csöndes nap lesz. Tegnap, mintha beszédesebb lett volna, és viccesebb. Vajon mi változott? Ja, igen, hülye lány azt mondtad rá akarsz mászni, persze csak vicc volt, nem akartam, hogy megsértődjön, de úgy látszik, komolyan vette. Az omlettem kicsit forró volt, így az elején lassan kezdtem neki, de aztán egyre gyorsabban tömtem magamba, és mikor észrevette, jól szórakozva mosolygott rám.
- Talán ilyen szórakoztatóan eszek? - kérdeztem tele szájjal, és kifolyt a nyálam. Elnevette magát jóízűen.
- Nem, csak úgy tömöd, mintha semmit sem ettél volna egy hete. - mondta újra barátságosan. Hála Istennek, feloldott.
 - Hát, a laborban nagyon szar, és kevés a kaja, úgyhogy, ha úgy nézzük, ez az első alkalom, hogy valami normálisat eszek. - mondtam.
- Akkor egyél szépen. - mondta kuncogva, és letörölte az arcom, és lenyalta, amitől azonnal elvörösödtem. Jaj, nem láthatja hogy zavarban vagyok, mert újra elrontom a hangulatot. Miután mindketten végeztünk a reggelivel, kifizettük, és indultunk tovább.
- Lent, a partnál van a metró, ami átvisz a szomszédos szigetre. - mondta. Uhh, lemegyünk a tengerpartra. Az utcán egyenesen kimentünk a belvárosból. A magas toronyházakat egyre kisebb sorházak, majd kertesházak váltották fel. Lefelé menetben azt mesélte, hogy régen itt kívül lakott, mert itt nyugisabb, és nem olyan zajos a környék. Meg, hogy a szülei korán meghaltak, ezért be kellet költöznie a városba, mert egyedül olyan kicsinek nem tudott egy családi házat fenntartani. De most, már szívesen visszaköltözne, de egyedül begolyózna egy olyan nagy házban.
- Hát akkor költözz ki valakivel! Biztos sok lány van, vagy munkatársad, akikkel egy házat tudtok közösen bérelni. - mondtam.
- Igen, de csak azért barátnőt keresni, hogy kiköltözzek az nem éri meg. Meg aztán, a nők nagyon zajosak. - morgott szarkasztikusan, és én a benti lányokra gondoltam akik mellettünk ültek.
- Igazad lehet. - nyugtáztam, mivel ilyen téren nincs, és nem is lesz tapasztalatom. Az egyetlen nőismerősöm az anyám, és őt is alig láttam.
A part csodás volt. Homokos volt a strand, és sétálóutcák tekeregték be. A strand mellet egy nagy ház kandikált ki a homokból. Az egész üvegből volt, és egy híd jött ki belőle, ami egyenesen ment át a víz felett, a túlsó szigetre.
- Ezen fogunk menni. - mondta és bementünk az épületbe. Egy nagy csarnok volt. Az egyes szegmenseket padsorok választották el egymástól. Az üvegfal és üvegtető pedig olyan érzést nyújtott, mintha kint lennénk a parton. Egy kis kasszánál váltott két bérletet, és az egyiket nekem adta. A padsorok közt egy-egy sín futott. Mi a középső sínhez álltunk, ahol már jó páran tolongtak. Kikukkantottam a vonalra, és már láttam, hogy az óceán fölött száguldó fényes ezüstvonat hamarosan ideér. Mielőtt beért, lelassított, majd beállt. Kinyíltak az ezüst ajtók, és kis lépcsők nyíltak le róla. Az emberek elkezdtek felszállingózni. Mi hátul tolakodtunk. Az egyik férfi nagyon nekem jött, így Ranmaru kezei közt kötöttem ki.
- Kapaszkodj belém, nagy a tömeg! - magasodott fel. Két kezével átfogott, én pedig megszorítottam a ruháját. Mikor végre a lépcsőhöz értünk, megragadott a derekamnál fogva, és felrakott az ajtóba, majd azzal a lendülettel fellépett, és be is mentünk. Felmutattuk a bérletünket, majd bent helyet foglaltunk. Az ablaknál kémleltem az óceánt, ami felett lebegtünk. Ő pedig mellettem volt, és engem nézett.
- Mi az? - kérdeztem.
- Mit nézel annyira? - kérdezett vissza, és közelebb hajolt. Amint arany szemei közelebb húzódtak, elfordítottam a fejem és a homlokom az ablaknak támasztottam.
- Csak olyan szép az óceán... - mondtam.
- Az. - hagyta helyben, és a hajamba hajtotta az orrát, majd mikor beleszippantott, kirázott a hideg és elpirultam. Egészen odáig így mentünk. Mikor megállt a vonat, leszálltunk. A másik sziget partja is hasonlított arra, ahonnan jöttünk, itt is ugyanaz az üvegház volt. De itt inkább a sötétebb színű házak domináltak, és egyik-másik régi építésű volt. Bent a városban nagy volt a nyüzsgés.
- Itt sokkal többen laknak, mivel ezen a szigeten van legtöbb munka. Így sokan ide költöznek. - magyarázta. Közelebb mentem hozzá, nehogy elvesszek. Egy nagy, palotaszerű épület elé értünk, ami szerintem pláza volt, mert a fala színes üvegből volt. A belseje már jobban hasonlított egy plazáéra. Mindenhol üzletek sora volt látható. Végeláthatatlan folyósok. Azt se tudtam, hová nézzek. Ezután Ranmaru loholt utánam, mint egy kiskutya. Egyik boltból a másikba. Volt a második emeleten egy kávézó is. Ott megálltam, és leültem úgy két óra után.
- Hah, elfáradtam! - mondtam nyávogva.
- Tényleg? - kérdezte szarkasztikusan előttem Ranmaru a zacskó halmokkal.
- Legalább edzel! - kuncogtam, erre felvonta a szemöldökét, és lerakta a csomagokat.
- Bocs', de ezeken a tökéletes izmokon nincs mit dolgozni! - feszített be, mire én menten azt hittem lefordulok onnan.
- Azért el ne ájulj, baby! - kuncogott, majd megsimogatta a fejem.
- De az összes pénzem nem kéne el költenem... - mondtam elgondolkozva - Tényleg kéne valami munkát találnom. Ranmaru, te hol dolgozol? - kérdeztem hirtelen.
- Hát.. - felelte elgondolkozva. Ettől magamban megkérdőjeleztem, hogy dolgozik-e egyáltalán.
- Nos, elég különös helyen dolgozok. - mondta zavartan, remegő hangon. Ilyennek még sosem láttam. Zavarban volt. Hogy hol dolgozhat, egyre jobban érdekelt. Közelebb hajoltam és a szemébe néztem.
- Nah, nyögd ki… - nyafogtam türelmetlenül.
- Hát, rendben. Ma este elviszlek oda. Nézd meg saját szemeddel. - mondta felcsillanó szemekkel. Jesszus ez félelmetes…
Dél környékén átmentünk a szomszéd bárba, ami nem is bár volt, inkább klubnak tűnt. Egy szép viktoriánus-korabeli ház volt. Hófehér. Belseje teraszos berendezésű. Nem voltak emeletek, hanem az asztalrészek kis teraszokon függtek egyre feljebb és feljebb. A másik "emelten”, az egyik terasz szélén ültünk le. Miközben az ebédünket készítették, Ranmaru arról beszélt, hogy ha jó munkát akarok, kell az ismeretség itt a városban, mert, mivel nincs még paktumom, szűznek, szabad prédának számítok a többi bestia közt, és mint tegnap is láthattam, egy bestiának több paktuma is lehet. Így nagyon kell vigyáznom rá.
- Ne mászkálj nélkülem az utcán este, nappal nem olyan veszélyes, de este… - mondta a fogát vicsorgatva.
- És tőled ki fog meg védeni? - mondtam kuncogva, erre elpirult.
- Tőlem nem kell. - mondta, amitől kicsit megnyugodtam, de egyben meg is lepődtem. Vajon mit érthet ez alatt?
- Na mindegy, az a lényeg, hogy minél gyorsabban találj egy paktumot, hogy minél kevesebbszer kelljen rám támaszkodnod. Ő majd megvéd. - mondta újra hidegen, és a megvéd szónál meg rándult a szája. 
Az ebéd csodás volt, de mikor indulni akartunk volna, egy fehér hajú fiú ugrott Ranmaru nyakába. Régi japán kimonószerű ruhában volt. Hófehér haja és sápadt bőre volt.
- Szia, Ran-chan örülök, hogy látlak. - mondta csilingelő hangon.
- Szia, és mondtam ne hívj Ran-channak. Fuune olyan bosszantó vagy! - lökte le hideg barátságtalan hangon.
- Ahh, micsoda kegyetlen vagy! - duzzogott, majd felém nézett, és felvonta a szemöldökét. Láthatóan nem örült nekem. Majd Ranmarura nézett, aki eközben engem bámult. Én egyszerre zavarban is voltam, és idegesített is a helyzet. Közel lépet hozzám egy idő után, és Ranmarura szegezte tekintetét.
- Még nem is ismerem a kis barátnődet. - mondta.
- Khm - köhintettem egy nagyot.
- Nem, vele tegnap ismerkedtem meg. - mondta zavarában. Ő Flourite Seel, egy ember. Flourite, ő pedig...
- Fuune Lack vagyok, rókabestia. - mondta, és hátat fordított majd kézen karolta Ranmarut.
- Szörnyen sajnálom Flo-kun, de most itt kell hagynia Ranmarut, mert tudod, velem van randia. - kuncogott.
- Micsoda?! Ezt melyik pizsamádba' álmodtad meg?! - háborodott fel Ranmaru, és szabadulni próbált, de a rókafiú rácuppant.
- Ohh, tegnap este nem ezt mondtad... - mondta, majd megcsókolta Ranmarut. Szenvedélyesen végignyalt az ajkain, mint egy szerető. Én csak sokkos állapotban néztem őket, és éreztem, hogy a torkomba felkúszik az a bizonyos gombóc, és a hasam környékén erősen szúró érzés kerített hatalmába. Mikor elváltak, egymás tekintetében vesztek el, majd szótlanul elsétáltak. Mikor elmentek, még láttam, ahogy kimentek majd leültem vissza a székbe, és csak néztem ki az ablakon. A nap magasan járt az égen, én csak kémleltem a fénybe, és nem értettem miért, voltam szomorú. Csak két napja ismertem Ranmarut. Sosem kötődtem az emberekhez annyira, főleg hogy ő nem is ember, hanem bestia. Láttam, ahogy valaki mással nyalakszik, és sírni tudnék legszívesebben. Mérges voltam magamra, hogy szó nélkül hagytam őket elmenni. De hát, mit is tehettem volna. Ranmaru nem koptatta le, a csók után elment vele szó nélkül. Mit is akartam hallani? Azt, hogy majd hősiesen szerelmet vall nekem, és elküldi a francba? Igen, hülye vagyok, hogy ezt gondoltam. Alig ismer, ő csak kedves akart velem lenni, mert megsajnált, de a magánéletébe nem szólhatok bele. Elment, akkor elment. Én nem voltam neki elég. Az a fiú biztos ismerhette jól, hisz' olyan jót beszélgettek. Ha Ranmaru hideg is volt vele, az nem számít, velem is néha ilyen, de engem ez sosem zavar. 
Lassan felálltam és kisétáltam. Az eső közben eleredt. A nap elé szürke felhők vonultak, és nagy cseppekben zuhogni kezdett. Az esőben ballagtam céltalanul, csak előre nem tudtam hova megyek, nem ismertem a helyet, és, mivel nem várhattam, hogy Ranmaru visszajöjjön, magamnak kellet kitalálnom, mit kezdjek magammal. 
Az utcák egyre szűkebbek lettek. Egy kis sikátorban sétáltam, mikor észrevettem egy kis buszmegálló-szerűséget, ami fedett volt. Beálltam alá, és a fémrúdnak dőlve néztem az eget. Közben az én könnyeim is megeredtek. Sehol senki, nem látott senki. A hasam egyre jobban fájt, két lábon is alig bírtam megállni. Azt hittem, csak a hidegtől van, de a lábam is zsibbadni kezdett, és szédültem. Majd minden elsötétült, és a hideg vizes földre rogytam….
Mikor kinyitottam a szemem, egy vörös, félsötét szobában voltam. Vízszintesen feküdtem egy puha ágyon. Alig bírtam a végtagjaim mozgatni. Az egyik kezemen infúzió volt. A szoba nem volt olyan nagy. Csak gyertyafény tompa fénye világított… nem volt ablak. Az ágyam mellett pedig Ranmaru ült. Szunyókált nyugodt arccal. Mikor alszik egészen máshogy néz ki. Vajon mi történhetett velem? A fejemhez akartam kapni, de belém hasított a fájdalom, mire felnyögtem. Azonnal felpattantak a szemei és lefogott.
- Nem szabad mozognod. - mondta, és kétségbeesett szemei rám meredtek, majd közelebb hajolt, és a nyakamba szippantott.
- Na, mit csinálsz? - kacagtam fel, mert csikizett, de még a nevetés is fájt.
- Csak-csak meg bizonyosodok róla, hogy jól vagy-e. - mondta aggódó hangon. Olyan furcsa. A kezem lassan a fejére helyeztem, és megborzoltam a haját.
- Minden rendben. - mondta.
- Szzz… - sziszentem fel.
- Francokat vagy jól, mikor rád találtam, alig vert a szíved, és jéghideg voltál. Ne csinálj még egyszer ilyet! - mondta haragosan.
- Sajnálom - szégyelltem el magam.
- Ha később érkezek egy kicsit, meghalsz és... - De nem fejezte be.
- És mi lesz akkor? - kérdeztem, és elengedtem, Újra Fuune jutott az eszembe.
- Nem látszik, rajta de nagyon aggódott miattad, úgyhogy, ez után ne merj több bajt okozni neki. - lépett be Fuune.
- Funne - szólt Ranmaru.
- Ha ilyen sok gondot okozok, miért nem hagyott meghalni? - kérdeztem Ranmarut fürkészve, de ő elfordult és felállt. Nem értem... mondtam magamba és végig folyt egy könnycsepp az arcomon.
- Mekkora egy érzéketlen hülye vagy te! - mondta a róka idegesen, de Ranmaru elé állt.
- Hagyjuk aludni. - mondta testetlen hangon, és kimentek. Most kivételesen szörnyen sértette a fülem ez a hangnem, és legszívesebben tényleg meghaltam volna. De tudtam, ennyire nem lehetek felelőtlen. Mikor az infúzió elfogyott, lassan kihúztam a kezemből, és kiszálltam az ágyból. Az ágy szélén volt tiszta alsónemű és egy fekete ing, valamint egy nagy, fekete bársonyköntös. Mikor kiléptem a szobából, egy homályos folyosóra tévedtem. Vajon hol lehetek? Már este van? És még esik az eső? Gondolkoztam, és elindultam előre. Egy lépcső vezettet fel. Mikor felértem, egy nagy félhomályban úszó bárba értem. Fények villogtak mindenhol, és félig-meddig sötét volt. Asztalok voltak szépen elrendezve. A bárpultnál ízlésesen álltak az alkoholos italok, és a vendégek fogyasztgattak. Egy színpad volt a terem túlsó végén, ahol egy nő énekelt valami szép melódiát. Egyszer csak egy meleg kéz fogta meg a vállaim, és magához húzott, vissza a sötétbe. Először ellenkeztem, de amikor meghallottam Ranmaru hangját, megnyugodtam. Olyan jó volt közel lenni hozzá.
- Túl közel vagyunk, Ranmaru. - mondtam suttogva.
- Nem baj, tudom, hogy élvezed. - kuncogott, és a nyakamba nyomta az arcát. Való igaz, tényleg csodás volt.
- Hmm... te kis huncut! Milyen kevés ruha van rajtad! - kuncogott és végigsimított a combomon.
- Ahh... Ranmaru, te be vagy csípve... - nyögtem. Majd megszorította a fenekem.
- Milyen szép kerek. - morrant a fülembe.
- Ne! Ranmaru... - mondtam nyögve, mikor meleg tenyere a ruhám alá nyúlt és elkezdte kigombolni az inget.
- Ne tagadd, hogy nem élvezed! - mondta gonoszul. Való igaz, felizgultam, de ő is elég kemény volt már, mert valami kemény nagyon nyomta a hátam.
- Mit művelsz, te perverz?! - kiáltott Ranmarura Fuune, és rácsapott a fejére.
- Ahh, ez a bolond, a sárga földig issza magát egy nyamvadt ember miatt! - mondta közben. Ranmaru ájultan a földre esett velem együtt.
- Úristen, jól vagy? - ráztam, és visszavettem a köntöst.
- Jaj, hagyjad! - rántott fel a földről a kezemnél fogva.
- Csak részeg. - mondta, majd behúzta egy szobába és ágyba dugta - Csak a baj van veled…-mondta mérgesen, én meg csak ültem és néztem magam elé. - Ahh, mindketten perverzek vagytok! - ült le idegesen elém.
- Kezdem érteni, miért gerjed rád ez a részeges macska. - kuncogott.
- De vajon az után is kanos lesz, miután paktumot kötött veled? - mondta gonoszul.
- Mi?! Ezt nem értem… - néztem rá hülyén.
- Tudod, részegen a legőszintébbek az emberek, és a bestiák is, mert ránk is hat az alkohol, és azt is kimondják, amit normális állapotban nem mernének. És olyanokat tesznek, amiket nem kéne. - magyarázta.
- Te csak egy kis tudatlan szűz vagy, aki kihasználja, hogy neki nincs még paktuma, és hogy a macskák gyorsabban felizgulnak. Folyton arról áradozik nekem, milyen jó illatod van... A feromon-felhőd az őrületbe kergeti az érzékeit. - morgott.
- Én nem teszek semmi ilyet! - mondtam tiltakozva, rákvörösen és idegesen.
- Dehogynem! - ordított rám, amitől úgy megszeppentem, hogy majdnem elsírtam magam - Én a barátja vagyok, kicsi kora óta ismerem Ran-chant, több jogom lenne nekem elcsábítani, mint neked! Ebben a két napban, így is többet tett érted, és foglalkozott veled, mint bárki mással. Nem veszed észre magad?!- ordított tovább - Igazából érzel valamit iránta, vagy csak egy tudatlan kis kurva vagy? - kérdezte.
Én csak néztem őt, és azon gondolkoztam, vajon minden az én hibám-e vagy nem. Magam sem tudtam igazából, hiába kerestem a választ. A fejemben száz és száz dolog keringett. Az előbbi dolgok, aztán a minap történtek is ott szállingóztak előttem.
- Hm? Tán megnémultál? - kérdezte kicsit nyugodtan, de amint szóra emeltem volna az ajkaim, eltört újra a mécses és patakokban folyni kezdett a könnyem.
- Jaj te, mindketten akkora idióták vagytok! - fogta a fejét megbánóan.
- Sajnálom. - nyögtem a könnyeimben fuldokolva.
- Jó, jó, jól van... - szabadkozott, hogy ne sírjak, de nem ment. - Ne az egereket itasd, inkább cselekedj! - mondta, majd felállt és elment. Mikor elment, a pultra hajtottam a fejem és keservesen sírtam, úgy, ahogy soha életemben. Miért nem hagyott ott? - Kérdeztem magamtól.
Úgy húsz perc sírás után lassan lenyugodtam, és feldagadt, piros szemekkel sétáltam be remegve Ranmaru szobájába. Az ágyban feküdt és békésen aludt. Félhomály volt. Besétáltam, levettem a köntösöm, és leültem az ágyra mellé.
- Úgy sajnálom, Ranmaru... - simítottam végig az arcán rekedten, és lehajoltam hozzá. 
- Mióta találkoztam veled, olyan jól érzem magam. Folyton boldogság tölt el, ha veled vagyok és nem a paktum miatt tettem mindazt, amit tettem, hanem mert te itt vagy. - Megfogtam a kezét és meg szorítottam majd a mellkasomra helyeztem.
- Hallod, milyen sebesen ver a szívem? Nincs sok időm hátra, a testemben a paktum dolgozik, nem akartalak becsapni és átverni soha, vagy kábítani, mindig őszinte voltam veled. Ne haragudj rám kérlek. Ha azt karod, hogy elmenjek, kérlek, mond el, ha nem akarsz soha többé látni, ha undorítónak vagy visszataszítónak tartasz.. nem ismerlek évek óta, mint Fuune, de az a két nap is csodás volt veled, és bármit megtennék érted. - mondtam, majd ajkaira hajoltam, de mielőtt összeért volna, a másik kezével átölelt és berántott magához és maga alá gyűrt. Felettem magasodott a félhomályban. Mint az álmomban. Mint egy nagy oroszlán, nézett le az áldozatra. Szemei arany színben villantak, de most nem hideg volt, hanem forrt, az arany megolvadt szemében, mint egy szikra.
- Ha hazudni merészelsz, széttéplek, ezt jegyezd meg! - mondta mogorván, és lehajolt a nyakamra, végignyalt rajta, majd belecsókolt a fülembe, és a nyakam kezdte szívni. Én csak bólintottam, és felnyögtem mikor forró ajkai szívni kezdtek.
- És nem a feromonjaid hatottak rám. Mikor a közeledben vagyok olyan megnyugtató illat árad belőled. Mint a vonaton. Ott például, nem tudtam ellenállni. Alig bírom magam türtőztetni. - mondta izgatottan.
- Ranmaru, én...
- Ne! Hívj Rannak! - mondta, majd betapasztotta a számat, és az ajkaim szívogatta, majd térdével szétnyitotta a lábam, és rám nehezedett. Mikor felnyögtem, nyelvét becsúsztatta, és rácsavarodott az én nyelvemre.
- Ahhh...Ran... - nyögtem, és elvált tőlem.
- Úgy érzem, a paktum-gondod hamarosan megoldódik. - kuncogott perverzen a kis szemét, és lenéztem a gatyájára, ami már való igaz, pattanásig feszült.
- Ne! - mondtam habozva. Meglepődött.
- Ne itt, ez nem jó hely, te meg még félig be vagy csípve. - mondtam, és felültem az ölébe. Elmosolyodott, majd megcsókolta a homlokom, és átölelt.
- Kérlek, mondd ki! - könyörgött.
- Ran... - suttogtam a fülébe.
- Olyan szexin mondod. - mondta, és újra megcsókolt. Olyan szenvedélyesen és forrón csókolt, hogy az eszem is elvesztettem.
- Ezután nem lehet senki más rajtam kívül, aki hozzád érhet! - mondta, mikor újra elvált, és lehúzta az inget a vállamról, majd rácuppant. Fájdalmamban felnyögtem, ő pedig morrant egyet. Egész este csak egymást kóstolgattuk. Főképp ő engem. Most már tudom, mit is érzek valójában. De nem tettük meg, majd máskor. Most nem ez volt a fontos. Természetesen nem vitás, kinek adom a paktumom, hisz' ezen kevésbé sem meghitt pillanatban mégis olyan jól éreztem magam a karjai közt. A melegség, ami a testéből árad megvéd, megnyugtat és védelmez. A fejem a mellkasába fúrtam, és lassan elnyomott az álom.
Álmomban:
Egy füves pusztán feküdtem. Mindenhol virágok, az ég türkizkék színben világít. Mellettem a fekete oroszlán nyugodtan alszik. A napfény megcsillan fényes, fekete szőrén, ami puha és meleg. Nyugodt, nem olyan zavart és ideges, mint a másik álmomban. Vér sincs sehol. Nincs rajtam ruha, semmiféle. A hasamon a paktum pecsétje világít. Odabújok a hasához, nagy mancsait ráhelyezi, és közelebb húz magához. Mikor felpillantok az égre, egy újabb felhő gyülekezik..


Eső lesz, vihar közeledik!

2016. április 3., vasárnap

Szereplők

Név: Flourite Seel
Kor: 18
Faj: Ember

Név: Ranmaru Kerbit
Kor: 25
Faj: Fekete oroszlán bestia

Név: Fuune Lack
Kor: 20
Faj: Róka bestia

春の花 - Haru no hana (1. fejezet)

Tavasz az újjászületés évszaka az álomba szenderült természet újra ki nyílik, mint egy rózsa a meleg napfény simogatására. A tél hideg, hosszú és sötét volt. Pantarasy-i lakásom hűvös hálószobájában fetrengtem. A reggeli meleg sugarak felébresztettek. A természettel együtt én is felébredek. Pantarasy egy mesterséges sziget a Csendes óceán közepén. 2042-ben építették a legújabb és a legkorszerűbb technológia felhasználásával. A sziget egy Tokyo nagyságú területen fekszik több kisebb nagyon sziget csoporttal. Én a főszigeten lakok. A belváros magas 50 emeletes tornyokkal van tele, de hogy a természettől se szakadjanak el annyira be van rendesen parkosítva. Az időjárástól a tengeri viharoktól pedig egy nagy burok véd vihar esetén. A sziget törzse mélyen a tengerbe van ágyazva mélyen az iszapba több ezer méter mélyen. Még a tengerszinti földrengések se döntik ki és a tenger alatti vulkánok se. A tudósok egy új és korszerű energiaforrással működtetik a szigetet, ami ellátja árammal az embereket és termékenyé teszi a természetet utánzó parkokat. Én amióta itt élek el varázsol el ez a hely. a sziget speciális okból épült. Úgy 20 évvel ez előtt a tudósok rá jöttek hogyan tudják a DNS-t befolyásolni és mutálni. Az első kísérleti egyedek emberek voltak. Még meg nem termékenyített anyákba fecskendeztek be különféle géneket és az utódok fejlődése közben is vizsgálták őket valamint a magzatot. Sok magzat nem élte túl a fejlődés közben az anyaméhben a vizsgálatokat és a kísérleteket vagy a génmódosításokat, de volt olyan is ahol az anya szervezetet ment tönkre és a magzat megszületés előtt meg halt. De sokan voltak, akiket aztán petri-csészében érleltek tovább és tovább kísérleteztek. Az így megszületett új utódokat Bestiáknak nevezték el a tudósok mivel a génjeiket állati génekkel ötvözték és félig állat félig emberszerűek lettek. A tudósok arra akartak rá jönni melyik állat génjének az ötvözésével hozhatnak létre egy olyan embert, akinek a teste és az immunrendszere magától regenerálódik ellenálló minden betegséggel szemben és minden szélsőséges földi körülményben meg állja helyét. Sajnos máig nem tudták azt a keveréket ki kísérletezni, amire szükségük volt. A kormányok veszélyesnek találták a kísérleti laborokból ki kerülő alanyokat. Az emberek is el kezdetek félni tőlük, mert nem csak külsőben, hanem erőlétben, gondolkodásban és a testük és alapvető életműködésük is máshogyan működött. Így a tudósok a megmaradt pénzükből új projectbe kezdtek, a Pantarasy projectjébe. 5 évig dolgoztak a szigeten és kb még ennyi idő volt megépíteni és beüzemelni. A sziget egy nagyon bonyolult program alapján működik, amit csak a sziget vezetői tudják mi is. A kiszivárogtatott információk szerint és a pletykák szerint az utolsó kísérleti alany félre mutálódott génjéből készült az új energiaforrás, de mivel senki se értette ez, hogy lehetséges így több információt erről már nem tudunk. Először csak az összes bestiát próbálták be költöztetni, de ez nem vezetett j outra mivel a bestiák félig állatok voltak ki nagyobb ki kisebb részben és az állatvilágban se tud minden állat ágymás mellett lakni. Az erősebb a ragadozó meg eszi a kisebbet. Hogy elkerüljék, a bestiák úgy mond el vadulását, embereket is a szigetre telepítettek, akik szeretek volna egy saját bestiát. Nem sok jelentkező volt az elején, de aztán egyre többen lettek. Én is köztük voltam. 18 voltam még csak az iskolát befejeztem és tovább tanulni nem volt kedvem és anyám meg kérdezte mit akarok 18-adik szülinapomra és én azt mondtam egy jegyet szeretnék a szigetre. Anyám sosem volt az a védelmező típus és sok és szerinte fontos dolga volt így sosem volt elég ideje rám így magamtól kellet fel nőnöm és úgy gondolta őrzött védet, helyen vagyok mindig is jó voltam az ismerkedésben és gyorsan beilleszkedtem nem voltam rendbontó szerinte tökéletes voltam, én már máshogy gondoltam, de hát ö csak abból alkotott véleményt, amit látott belőlem. Na mindegy.. szóval jelentkeztem ki választottak és elküldtek egy hajóval a szigetre. Mintha egy fantasybe csöppentem volna, mintha valami skifi filmbe csöppentem volna. Egy kicsit furcsa volt az elején, de ahogy múlt az idő és ismerkedtem a szigettel úgy egyre jobban ismertem meg és szoktam meg. A fő sziget belvárosi része tele van ezüstcsillogó fém monstrumokkal. Mindenféle szupertornyokkal, amik az eget karcolják. A sziget nem minden napi, mert nem mindennapi igényeket kell ki elégítenie. Szinte minden fajta állat itt már a madaraktól a négylábúakon keresztül a vízi állatokig. Az emberek azért kelletek a szigetre, mint meg érkezésem után 1 órával meg tudtam, mert a bestiák elvadulása érdekében egy paktum nevű gént nyomtak a testünkbe. Ezek olyan antianyagot tartalmaztak, amely mint egy pecsét elnyomja a bestiák állati felét, de csak olyan szintem hogy az ösztöneik ne domináljanak annyira, mint az emberi gondolkodásuk és ne változzanak, át állattá meg ne veszélyeztessék a szigeten élőket. És ehhez egy ember is kell, mivel csak a mi testünkön keresztül tudják az ö testükbe bejuttatni. A paktum egy hormon alapú gén volt így talán ki találjátok, hogy is történt a testbe juttatás. Én az elején elég vad módszernek találtam, mert hát akárki ismeretlennel én se fekszek le meg aztán nem kizárt annak az esélye, hogy az aktus közbe a túlzott hormon szint megvadítja őket és széttépik a partnert.  Meg a paktum be juttatása után egy jel jelenik meg a testen és úgy mond gazda test leszek. Vagyis folyamatosan adagolnom kell a paktumot vagy el múlik a hatása és el vadul. És ez hát ilyen házasságszerű egy ismeretlen bestiával még a megismerkedés előtt. Sokan voltak, akik a tájékoztatás után egyből visszaléptek, mert vagy a halától vagy az örök elkötelezettségtől féltek. Egy hét gondolkozási időt adtak nekünk és ilyen fura hófehér ruhában kellet járkálnunk hogy mi még paktumtalanok vagyunk. Szó szerint azt hirdette szűz vagyok gyere.. Egyesek elég rosszul viselték a ruhát. Én inkább féltem, hogy minden jött ment ágyba akar csalogatni és hiszékeny létemre sec perc alatt paktumom lesz. Szerencsére nem én voltam az egyetlen és ez kicsit meg nyugtatott. Abban az egy hétben a sziget fő tornyába éltünk. Minden nap meg vizsgáltak minket és vért vettek meg vizelet mintát. A belváros nagy szép. Az utcák tele boltokkal és parkokkal. Kijjebb meg egyre kertesebb lesz, még strand is van. iskola, korház, rendőrség, kávézok, közterületek, uszoda hotel látványosságok és még sorolhatnám. És az utcák tele bestiákkal és emberekkel. Néha már ugy éreztem mintha egy elcseszet romantikus komédiába csöppentem volna. Kézen fogva emberek és bestiák vagy több bestiával mászkált egy ember. Néha kicsit frusztrálva éreztem magam mikor a fehér ruhám miatt ki nevettek, leszólítottak, megfüttyentettek vagy csak szimplán meg néztek vagy gúnyosan, vagy éhes tekintettel. Kezdtem érezni nem csak azért kell paktumot kötnöm, mert így ki rekesztve érzem magam, hanem mert ki tudja, nem e támadnak meg, és ha van aki meg véd úgy kisebb az esélye, hogy bajom essen egy ilyen helyen ahol a természet törvényei dominálnak. Úgy az ötödik nap után meg untam ezt az úgymond kiszolgáltatott szerepet és visszamentem oda ahol tájékoztattak. Nagy peckemre a ruhát nem vehettem le. A döntésemnek örültek majd bevittek egy hófehér terembe és ilyen orvosi szék szerűségbe ültettek majd lekötözték a lábam a nyakam és a kezeim. Az orvos kétszer is meg kérdezte mikor lefertőtlenítette és meg kérdezte a kezemen az ütő eremet hogy biztos akarom-e. És én mind kétszer igent mondtam elegem volt ebből. Majd behoztak egy nagy gépet és két helyen is rá kapcsoltak a gépre. Azt mondták először ki tisztítják a vérem. Miközben keringették a vérem el magyarázta a férfi, hogy mi után a gén a  testembe jut az nem lesz kellemes a fejembe olyan érzésem lesz mintha be törnék a fejem de a fájdalom lassan tompulni kezd majd. Lehet, hogy mellék hatása lesz a gyakori merevedés mivel hormon alapú így nem kizárt, hogy szexuálisan kicsit túlfűtött leszek az első időszakban. Azt mondta nem egészséges, ha a paktum sokáig a testembe tartózkodik, mert az idegrendszerem láthatja kárát. Ettől kicsit meg ijedtem, de azt mondta ne féljek, mert a paktum hormonja majd körém csalogatja azokat a bestiákat, akikre vágyok. Ez egyszerre volt meg nyugtató és fura. Azt mondta nem kell többször inyekcioznom magam, mert a gén folyton újra termeli majd magát és minél többet csinálom az elején annál lassabb lesz az újra termelődés le folyása. Kicsit olyan lesz, mintha menstruálnék, csak nem vérzek. De azt mondta a hangulatingadozás is tünet lehet. Majd meg szorította a kezem egy szíjjal ki szedte a csöveket majd fogott egy nagy kék ampullás pisztolyt, aminek a végén egy hosszú tű volt. Majd számolni kezdett. 1…2…3…4.. és mielőtt ki mondta volna az ötöt bele szúrta a kezembe a tűt. Mint a vérvételkor érzetem, ahogy a folyadék belém áramlik. Idegen testérzésem volt majd mikor ki húzta és azt mondta 5… minden eltompult és sötét lett. nem sok mindenre emlékszek abból a pillanatból. Nagy reccsenés és roppanás mintha valami csont tört volna el majd savas, fémes érzés lett a számba. Meg feszült a testem és bele hasított egy irdatlan nagy fájdalom mintha bel ütöttek volna egy követ a fejembe. Nyíl egyesen futott végig a testemen. Majd lassan mintha hirtelen lidokaint kaptam volna zsibbadni kezdtem nem éreztem a végtagjaim. A fájdalom már csak tompa volt. Majd bizsergést éreztem a fülem mellől és újra kezdett fényes lenni először még fekete és erős vakító fehér fény majd kezdett tisztulni. Újra a fehér szobába volt és a vérem tisztították megint. Az orvos csettintett előttem majd mondott valamit, de csak tátogást láttam és valamit, de olyan halkan mintha a meszességben visszhangzana. Meg vizsgálta a szemem, az erős fény égette a retinám. Majd a szívverésem vizsgálta meg. Aztán az agyhullámaim. Elégetten bólogatott így azt gondoltam minden rendben majd újra hallottam. Úgy 10 perc fekvés és semmibe bámulás után már a végtagjaim is érzetem hallottam és láttam és mozgatni is tudtam minden, de fáradtnak és gyengének éreztem magam mintha most ébredtem volna fel vagy beteg lennék. A paktum az orvos szerint teljesen beépült a szervezettembe és az életjeleim is normálisak. Majd lekapcsoltak a vértisztítóról. Adtak egy kis vizet és ennivalót. A központban adtak a nevemre egy lakást. Minden cuccom át vittem oda. A belváros szélén egy ezüst torony 20-adik emeletén. Egy kis két szobás lakás volt fürdővel és konyhával. A nappaliban pedig egész falas ablakok voltak. Végre levehettem a fehér köpenyt és rendes ruhára váltottam, de úgy döntöttem maradok a fehérnél. Fehér feszülős farmert és kék polot húztam. És fehér tornacipőt. Hosszú szőke hajam meg borzoltam és indultam is ki a városba sétálni. Amint ki léptem az ajtón az első parkban végig engem néztek. Csöbörből vödörbe estem. Azt mondta az orvos, hogy a hormonok majd oda vonzzák a megfelelő egyedet, de ki a megfelelő és ha valami erőszakos ragadozott fogok ki? Szerencsére a párocskák még mindig sokan voltak így elmúlt a veszély, mert a hormonok csak azokra hatnak, akiknek még nincs paktumuk. Gyönyörű szép cseresznyefa sorok alatt sétáltam el. A virágokat rám fújta a szél és egy két szirom bele is akadt a hajamba. Azon gondolkoztam, hogy ki lesz az, vékony karcsú 170 cm vagyok, szőke haj, fehér bőr, aranyszínű íriszek. Messziről simán lánynak néznének. Bár nem tagadom, hogy a saját nememhez vonzódtam világ életembe, de ez még is más az állatvilágba nincs olyan, hogy meleg… vagy még is? A másik meg még egy normális kapcsolatom se volt és ami volt ilyen cuki kéz fogós volt az ágyig el se jutottam. Félek, ha hirtelen lepedőre kerülök vajon nem okozok-e csalódást már pedig valakivel paktumot kell kötnöm, mert nem egészséges, ha sokáig bennem marad ez a valami. Míg ezen törtem  a fejem egy nagy kör alakú macska köves térre értem. A közepén egy kút, de nem az a minden napi. Fürödni lehetett benne. Hát kicsit korai a fürdéshez, de ők tudják. Lehet hallak vagy hüllők. Kis barátságos padsorok szegényezték a teret rajta párok nyalakodtak vagy beszélgetek. Az se tudom, hogy kezdjek hozzá. Leültem egy padra és egy kis ideig a kútban fürdőket néztem, de mikor ők is nyalakodni kezdtek inkább az ellenkező irányba sandítottam. Egy mező volt tele virággal és egy kisebb ligetes erdővel. A messzi bokrok meg rezzentek egyszer-egyszer lehet van ott valaki vagy valakik vagy egyszerűen a szél fújja. Az erdőbe sok ragadozó él. Farkas, Vaddisznó, Leopárd, Medve.. A nap meleg volt és erősen égetett. Becsuktam a szemem és elszenderedtem. Mikor felébredtem egy férfi ült mellettem. Magasabb volt, mint és.. és.. olyan jol nézet ki. A tekintettem fel sandított egészen makrancos arcáig. Széles vállai voltak és morcosan nézet rám. Kicsit kreolos bőre volt és sötét barna a haja. A lenge ruha alól elő bukkantak az izmok. Vajon milyen állat lehet? Percekig nem szóltunk egymáshoz csak a szemébe néztem ö nem tudom mit figyelt rajtam. Egy pillanatra erős késztetést éreztem, hogy közelebb menjek, hogy megszólaljak, de egy szót se jött ki a számon, nem tudtam mit mondjak. Mondjuk ö is nagyon gondolkodott valamin.
-Talán van valami az arcomon?-szólalt meg elég barátság talán hangon. Mély recés hangja volt egyszerre ijesztő és szexi. Csak percek múlva esett le hogy mit is mondott és egyszerre örültem, hogy hozzám szolt és pirultam el mert elég ijesztő és zavarba ejtő ha valakit percekig bámulsz.
-Nem dehogy csak olyan szép szemed van..-mondtam és próbáltam más fele nézni. Erre csak egy chh volt a válasz és szemöldökrándítás. Jól kezdődik…
-Láttom új vagy a szigeten.-folytatatta még mindig gúnyos hangin és kezdtem azt hinni ilyen a normális beszéd stílusa.
-Én már 1 éve itt lakok, ha valamit nem találsz, segítek el menni oda.-mondta.
-Köszönöm, igen egy 5 napja vagyok csak itt.-válaszoltam.
-Mindjárt gondoltam már 10 perce körülötted ólálkodnak a ragadozok.-mondta majd az erdő felé nézet.
-Ha gyorsan nem találsz egy társad előbb utóbb rád vetik magukat.-mondta.
-Tudom próbálkozok de túl félénk vagyok.-mondtam.
-Te neked van már paktumod?-folytattam de ekkor meg ragadta az állam és felé fordította.
-A szemembe néz, ha hozzám beszélsz.-mondta idegesen ráncolva a szemöldökét.
-Sajnálom..-mondtam meglepetten és elengedte az arcom.
-Na szóval…-folytatta.
-Nem nincs.-vakarta meg a fejét csúfosan.
-De az mindegy mert én meg tudom magam védeni te meg ahogy látom nem.-mondta lenézően majd el nevette magát.
-De hamar lesz elég szép vagy ahhoz.-folytatta mosolyogva és most nem halottam a hangjában a barátságtalanságot. Azonnal felderültem a szavaitól.
-Segitek neked…-mondta.
-Ranmaru Kerbit vagyok.-mondta újra a morgolódós hangnemre váltva.
-Én Flourite Seel vagyok örvendek.-mosolyogtam. Mi után bemutatkoztunk beszélgetni kezdtünk. Meg tudtam, hogy 25 éves már. Bár a faját nem mertem meg kérdezni. Jah és hogy Japánba élt a sziget előtt. Meséltem neki a családomról bár az övéről nem sokat tudtam meg lehet nem is volt neki vagy nincsenek jó viszonyba. A parkból visszasétáltunk a belvárosba. Már nem bámultak meg annyian, sőt mintha senki se lett volna az úton ahol mentünk és mindenki nagy körben került ki. Mikor beültünk a park közelében egy kávézóba meg tudtam szerinti a csokis sütiket én meg a mézeseket. és elég jó humor érzéke és perverz. Az ablakon át a párokat cikiztük.
-Vajon kettővel hogy csinálja vagy kettő eggyel?-nevettet és a kávéját itta.
-Nem tudom..-nevettem és majdnem ki köptem a juzomat. Aztán azt találgatta, hogy vajon a meleg pároknál melyik lehet a domináns. És perverz elméleteket gyártott. Felderült és én is. A kávézó után elkísért a házamig, mert kezdett eb sötétedni.
-Holnap van valami dolgod?-kérdezte.
-Mi lenne?-nevettem.
-Akkor jó. Holnap el megyünk reggelizni és el viszlek a szomszédos szigetre. Ott van egy csomó bevásárlóközpont.-mondta.
-Te szeretsz vásárolni?-kérdeztem meglepetten.
-Nah szóval azt mondod, rosszul öltözködök?-nevetett.
-Nem csak hát..-törölgettem a könnyeim.
-Nem csak a vásárlás szórakoztatót.-folytatta.
-És van mozi is ott…
-Szóval randira hívsz?-nevettem. Hát nem kellet volna az a felhőtlen mosoly el tűnt és újra morcos lett. Jól elszúrtam a kedvét.
-Csak vásárolni megyünk emlékszel, mert keresni neked egy paktumot vagy azt hiszed én duglak meg?-váltott bunkó hangnemre. Nah jól megsértettem.
-Úgy sajnálom, visszavonom csak vicc volt.-szabadkoztam.
-Hagyjuk..mondta hidegen. Majd elindult az ellenkező irányba. Nah jól elbasztad egy heterot letámadsz ilyennel.
-Holnap reggel el ne felejtsd, mert ki rázlak az ágyból homika.-mondta gúnyosan mosolyogva. Fent a lakásomba sírtam a zuhany alatt szinte. Egy homofóbot szedtem össze. Ki tudja ezek után mit fog tenni pedig csak viccelni akartam meg barátkozni. Ez így nem fog menni mindenki így viszonyul ehhez sosem találok paktumot és ki tudja, menyi idő van vissza még a paktum lefolyásáig. Tuti nem jön el holnap és csak szívatni fog. Őröltem magam az ágyig egy falat nem ment le a torkomon undorodtam saját magamtól és a szavain gondolkodtam. Azt hitte csak azért vagyok vele, mert azt akarom, hogy meg dugjon. Biztos valami könnyűvérű hominak tart, akit jól meg lehet szopatni. Az ágyban a sötét várost bámultam és lassan lecsuktam a szemem.
Álmomba:
Egy kiszáradt mező feküdtem és egy hatalmas fekete oroszlán magasodott felém majd elüvöltötte magát vér folyt a szájából és vérvörösek voltak a szemei. A föld meg remegett és az ég is vérbe borult. Csontok és vér volt köröttem a testem tele volt sebbel majd feje közel hajolt hozzám szemei ugyan olyanok voltak, mint Ranmarunak. Majd agyarait a húsomba mélyesztette és….
Felébredtem. Izzadt voltam és vert a szívem százzal.


Vajon holnap meghalok? Egy oroszlán fog szét tépni egy fekete oroszlán….